Aktuális idézet avagy már magam sem tudom...

Hiányozni fogsz. Tudom, azt hiszed, sosem figyelek rád, és nem is szeretlek, mert folyton azt mondod, hogy ezt ne csináljam, azt ne csináljam. De jobb volna, ha mondanád, és én legföljebb nem szívesen hallgatnám, mint hogy itt se légy, és sose mondj semmit. /Isaac Asimov/

Tetettem jó kedvet, tetettem vidámságot, játszottam mintha élvezném, pedig legbelül fojtogatott valami. Annyira megváltozott minden és én harcoltam küzdöttem ellene, de már éreztem hiábavaló minden igyekezetem. Feladom a harcot, mielőtt végképp lerombol bennem mindent, visszavonhatatlanul.

Csak annyi kellett volna, hogy figyeljen rám, jobban figyeljen rám, mint bárki más, hogy itt legyen és mondjon valamit. Csak annyi kellett volna, hogy észre vegye mennyire szenvedek ettől a mellőzöttségtől és akkor most nem fuldokolnék annak a tónak a zavaros vizében... De elvárhatom én ezt egy baráttól? Talán túl sokat kérek... de már kérni se merem.

Érdekes, hogy szeretetünkkel képesek vagyunk a másikat a mennybe emelni, aztán hagyjuk, hogy lezuhanjon a mélybe és összetörje magát. De milyen az ember? Még így összetörve is képes szeretni, csak már nem tudja végig nézni, hogy egy jóbarát egyre távolabb kerül tőle, miközben szíve még mindig szeret.