Ó! Most megint csak ébren fekszek,
Bámulok a sötétbe nyitott szemmel,
Gondolatok gyötörnek szüntelen,
Mért nem jön az álom, hogy feledjem?
Én voltam ki bántott szavakkal, tettel,
Fájó szívvel és könnycseppekkel...
Elhittem, hogy nélküle könnyebb lenne,
Azt gondoltam mind ez egyszerűen menne...
De úgy hittem, többé nem figyel már rám,
Hogy véget ér minden szép és jó ezután,
S ha elmegyek, nekem így majd nem fáj,
Nem lesz, többé semmi sem, ami bánt
...
És most megint csak itt fekszek ébren,
Ezt az éjjelt majd csak túlélem ...
Mire reggel lesz talán majd megértem,
Mi az ami történt, legalább is remélem...
Itt van már, itt él a szívemben,
Így már nehéz lenne elengednem,
Ha akarom, de már nem tehetem
Mert neki adtam mindenemet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése