Találkozás

Ohh... Azt még otthon eldöntöttem, hogy ki fogok állni jól látható helyre a vasútállomáson. Mivel kicsi korom óta ismerem a terepet, pontosan tudtam, hol fogok állni. Teljesen nyugodt voltam, nem féltem, nem izgultam. Tudtam, minden úgy fog történni, ahogy történnie kell. Bíztam Istenben és bíztam Griffben is! Az első találkozás...

Ő már a vonatból kiszúrt engem, szerinte vigyorogtam... Szerintem... erre nem emlékszem. Csak arra, hogy szinte utolsóként szállt le a vonatról, én meg ott izgultam, hogy: Hol van már Griffem??? Persze aztán észre vettem... na őt TÉNYLEG vigyorgott! :D A következő pillanatban elindult felém, keresztül ugrálva a síneken - mert hát türelme nem volt körbe jönni a járdán a többi utas mögött - s amint odaért hozzám, átölelt és szorítottuk egymást, mintha sohasem akarnánk többé elengedni a másikat. VÉGRE! 

Két csodálatos nap, ami csak a miénk volt. Azt szokták mondani, hogy ilyenkor csak úgy rohan az idő... nos az Égiek, jóvoltából velünk nem így történt, sőt, mintha a szokottnál is lassabban telt. Így volt tökéletes. Minden pillanat. Városnézés: Rétesbolt, a Kiserdő - becsületes nevén: Ifjúsági Park - valahány létező lakhelyem, a Jabilhoz vezető út - amiről később kiderült, hogy kamerával megfigyelt terület... khmm! - a játszótér, ahol rétest ettünk, a Főtér a hatalmas karácsonyfával és zavaró harangjátékával, a Dísztó, ami gőzölög és nem érteni mitől "Dísz", vásárlás a Tescoban... végül utazás hozzánk haza, amely busz út igazán felejthetetlen élmény számomra.

És sorolhatnám még: séta a hóesésben, pont úgy, ahogy azt elképzeltem... túróstáska, Hóangyal "csinálás", hóember, melegszendvics, hosszú beszélgetések, túlhideg és túlcitromos tea, mentolos csoki, banános nyaflaty, éneklés a hóban, összebújás, búcsú, könnyek, telefon... REMÉNY! Remény, hogy hamarosan újra együtt leszünk és most már örökké!