Eltört a kedvenc poharam, na jól van mondom, egy gyors búcsúbeszéd fölötte, de megvigasztaltam, hogy lesz helyette más. Aztán a laptopom is el kezdett rosszalkodni, na ekkor már sejtettem, hogy ez a nap nem fog valami simán eltelni... Nem is... Délelőtt a jobb csuklóm úgy gondolta, hogy ő most szépen kificamodik, bevallom volt sírás jajgatás, nem szégyellem mert ez nagyon fájt. Fáj még most is. Semmit sem tudok megfogni megtartani a kezemben, csak pötyögni tudok a gépen. Végre nem nekem kellett mosogatni. Házi munkából felmentést kaptam :)
Az előző nap folyományaként, A-t és D-t próbálgattam békítgetni, de mindkettő nagyon fafejü egyik sem akar engedni, de panaszkodni mind kettő tud... Jól van hát én próbáltam magyarázgatni a dolgokat nekik, hogy mi lenne jó, nem hallgattak rám. Inkább hagytam őket és elmentem aludni egyet. Mikor felkeltem, még jobban fájt a kezem, ráadásul rájöttem, hogy a gépemre ráférne egy szervízelés, de valahogy nincs hozzá most kedvem. D. azzal fogadott, hogy kibékült A-val, aminek nagyon örültem, csak annak nem, hogy én lettem beáldozva a szent cél érdekében. "Na én sem segítek döbbet nektek" - mondtam és bevágtam a durcit, úgy kb 5 percig... Tudom megérdemelnék néha a büntit, de akkor sem tudok haragban lenni velük. Szeretés van...
Hosszú nap előtt állok... főleg ha úgy döntök, hogy hozzá kezdek a gépet csinákolni. Na meg nyakamba veszem a várost, hogy beszerezzem az új kedvenc poharamat...
Mért van az az érzésem, hogy valamit elfelejtettem?
Ja nem...
Csak annyit akarok mondani, hogy...
HAJJ :)
Hát igen :) Hajj hajj
VálaszTörlés