Nem én vagyok?

Tudom, tudom... nem te vagy az első aki megjegyezte, hogy megváltoztam. Az elmúlt napokban, magamba néztem és kerestem a változás okát végig gondoltam mindent, de nem találtam. De most, hogy te is mondtad már érzem én is. Próbálok rájönni, de hiába. Végig kérdeztem mindenkit, van aki csak annyit mondott, hogy tényleg más lettem, de nem tudja mitől, van aki csak nem akarta elmondani és most is mielőtt hozzá fogtam írni, most is mondta valaki. Szerinte most én vagyok a leggyengébb láncszem ebben a barátikörben, miközben a legerősebbnek kellene lennem. Ez úgy hangzott, mintha azt mondaná: mindenkinek elege van belőled és erre te azt mondod, nem igaz, szeretnek csak féltenek. De azt is mondta, nem vagyok boldog, erős és vidám. De ez nem igaz! Boldog vagyok! Nagyon is!

Azt mondod te sem látsz boldognak... Elhagytam magam és nem veszem észre a dolgokat. Azt mondod régen mindenre tudtam megoldást, nálam nem létezett harag, dönteni tudtam és nem hagytam, hogy irányítsanak. A régi énemnek az ellenkezője lettem, ez már nem is én vagyok. Azt mondod, vegyem a kezembe dolgokat, mert most olyan vagyok, mint egy bábú, akit húzgálnak.

De én boldog vagyok... csak túl sok volt nekem a december és az, ami történt mostanság. És túl sok volt, hogy mindenki megpróbált beleszólni az életembe, meg mondani mit tegyek és helyettem dönteni. De hiszen én magam döntöttem, nem befolyásolt senki, csak éppen nektek nem tetszett a választásom és ezt nem tudtátok elfogadni. Nem vagyok vidám? Persze, hogy nem, mikor egész nap csak a fejemre olvassátok, hogy rosszul döntöttem. Hidd el ez az, ami lehúz... Az talán igaz, hogy elhagytam magam és nem vagyok olyan erős, mint régen... ne gondold azt, hogy könnyű erősnek lenni és mindig azt tenni amit elvárnak tőled, mindig helyesen cselekedni. Ne aggódj, jól vagyok, boldog vagyok és majd vidám is leszek, ha végre nem piszkáltok.