Szúnyogok

A másik cím az lett volna, hogy energiavámpírok, de nem akartam ugyan azt adni, mint a múltkor Mary, de az érzés amiről írok hasonló ahhoz, amiről ő írt. Nagyon üresnek érzem magam, érzelmektől mentesnek. Minden, ami én voltam, ami egyben tartott, kiszívták belőlem.

Talán az én hibám, hogy elkényeztettem őket, hogy mindig minden bajukkal jöhettek hozzám és mindig meghallgattam őket. Tudták, hogy számíthatnak rám, de akkor még tele voltam erővel, nem voltak problémáim, minden rendben volt körülöttem, amit ma nem mondhatok el. Van olyan barátom, akit egy éven keresztúl minden nap húztam ki a depresszióból, elértem nála, hogy ne lássa sötétnek a világot, hogy legyen önbizalma, hogy éljen... És végre el kezdett élni, jöttek a szépnapok és én szépen elfelejtődtem. Én bolond meg kétségbeesetten kapaszkodtam ebbe a barátságba, míg végre rájöttem, hogy ez már nem visz előre, nem elég nekem akarni...

És ott van az a barátnőm, aki mindig nekem panaszkodik, ha összeveszik a fiú barátaival, mindig elmondhatta nekem, hogy most éppen hol tartanak, vagy panaszkodhatott, ha éppen rosszak voltak hozzá és akkor segítettem neki tanácsokkal, hogy ne szenvedjen. Amikor meg én beszéltem neki a dolgaimról, leállított, hogy nem érdekli. Igen azóta nem mondtam el neki semmit se, amit viszont most a fejemhez vágott. Egyébként is, mostanában folyton hátba szúr, de még akkor is engem keres a problémáival az enyémről viszont tudomást sem akar venni...

És a legjobb barát is... úgy érzem egyre inkább távolodunk. Beszélgetéseink felszinesek, semmi tartalmuk, semmi nyomot nem hagynak bennem, nem tudom azt mondani a nap végén, hogy ez de jó volt... Nem töltődök fel tőlük üres minden. Ma rossz kedve volt, mondom nekem is az van. Kikérdeztem, hogy mi a baj, elmondta meghallgattam. Ő nem kérdezte meg, hogy velem mi a baj... gondolom el is felejtette a végére, hogy említettem: nekem is nagyon-nagyon rossz a kedvem... Gondoltam nem hagyom magam és akkor mondom magamtól, bele kezdtem... mire ő közölte kezdődik az NCIS és gyorsan elköszönt. Elköszönt? Ne túlozzak, oda dobott valami köszönés félét, amire időm se volt válaszolni... Mert ugye ezt érdemlem. És még nincs vége a felsorolásnak, de egyszerűen már... Ehhh!

Most ott tartok, hogy olyan szinten elegem van, hogy szükségét érzem egy kis szünetnek, de még az is lehet, hogy be kellene fejeznem az ilyen barátokkal...