Toporzékolnék és a földhöz csapkodnék mindent, ami a kezem közé kerül. De nem. Megint csak lenyelek mindent. Csak hallgatom, hogy megint el vagyok szidva mindennek és már nincs kedvem tiltakozni sem. Már annyira bele vagyok fáradva, hogy minden nap ez megy már. Van mikor egy nap kétszer is megkapom a magamét. Tegnap Délután egy órán keresztül hallgattam, nem szóltam visza, nem vitatkoztam, csak kértem: Hagyd már abba! De nem, nem bírja abba hagyni, mert valakin ki kell töltenie a mérgét és erre én vagyok a legalkalmasabb. A lényegtelen, hogy nem is tudom mi a baj velem, hogy már megint mit tettem. Nem is kell tennem semmit, a hibáimat akkor is naponta a fejemhez vágja papi, csak hogy ne feledjem el, hogy ki vagyok én és ki ő. Nem számít, hogy igazából nem is ismer, azt sem tudja ki vagyok... hiszen alig vagyunk együtt és szinte sosem beszélgetünk, de ő eldöntötte, hogy egy senki vagyok és ezt minden nap eszembe juttatja...
Még a délutáni "veszekedést" ki is bírtam volna, ha este fél 10-kor nem kezdi előről, de most már megállás nélkül zúdította a nyakamba... Megpróbáltam nem odafigyelni rá, de már annyira igazságtalan volt, amiket mondott, hogy nem bírtam ki, ne szóljak vissza... Persze olaj volt a tűzre... Aztán végre elment fürödni, de még a fürdőszobából is hallottam, hogy engem szid... Aztán abba hagyta. Én meg itt maradtam egyedül a csöndben és lelki ismeretfurdalást kezdtem érezni, hogy tényleg milyen rossz vagyok, mennyi sok hibám van... A végén már odáig jutottam, hogy bocsánatot kértem és megígértem papinak, hogy máskor jobban fogok figyelni a dolgokra és minden tőlem telhetőt megteszek... Mindegy már, csak ne veszekedjen velem, ne bántson már... és még hízelegtem is mint egy kiscica, hogy kicsikarjak belőle egy kis szeretetet... Csak legyen egy kis békesség és szeretet itthon, már az sem érdekelt, hogy éppen ezt a békét és szeretetet "megvásároltam" magamnak, csak nyugodtan tudjak aludni éjjel... Mert jobb a békesség, mert nem bírom már ezt a sok feszültséget... Még akkkor is, ha ma reggel meg utálom magam érte, mert az a tegnap esti megalkuvó sem én vagyok...
Na és még ami bánt... Bánt, hogy 2 éven keresztül a barátnőmnek hittem valakit, aki csúnyán elárult. Ohh! Már hanyadjára is? Nem ez volt az első eset... Lássuk csak, hányszor bántottam én őt? Nem tudom... csak azt, hogy mikor szüksége volt rám mindig mellette voltam. Például mikor középsuliba ment és rettegett az első naptól... ki is tartotta akkor egész nyáron a lelket benne? Vagy amikor kiközösítettnek érezte magát az osztályából... ki is hallgatta meg és támogatta? Vagy mikor megcsinálta a nagybalhét tavaly nyáron a chaten és ezzel engem is eléggé lehetetlen helyzetbe hozott, amikor nem volt más választása, mint hogy elmeneküljön és mindenkit le törölt msn-ről... Ki volt aki utána ment és levelet írt neki, hogy ne tegye... jöjjön vissza és nézzen szembe a dolgokkal és hozza rendbe azokat... és még sorolhatnám... És most egy fiú miatt kést szúr a hátamba és még jól meg is forgatja bennem. Mert Alex drága durcizik, amíért velem skype-ol, akkor inkább nem beszélek Emőkével... Csak ha Emőke nem lenne, Alex sem lenne... és akkor mi lenne a kedves barátnőmmel? Nem lenne senkije, egyedül lenne... mert már mindenkit elüldözött maga mellől, mert a többieket is elárulta, ahogy engem... Csak úgy mellékesen megjegyzem... Egyetlen pasi sem ér annyit, hogy elhagyjam érte a barátnőimet... Ha egy pasi ilyet kér tőlem, akkor az nem is szeret igazán... és ha meg teszem, nem is vagyok igaz barát... Nekem ilyen pasi nem is kéne, aki ennyire önző, hogy csak magának akarja minden figyelmemet és szeretetemet... Csakhogy ez a pasi már megmutatta, hogy milyen... és az én hülye barátnőm még mndig hisz neki... Csak egy a baj... ha megint megbántja, már nincs, aki mellette álljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése