Áldás

A lenyugvó nap még sosem volt ilyen szép, mint most. Megállt egy pillanatra, hogy elgyönyörködjön benne, mögötte kísérője ugyanígy tesz. Mind ketten a kéklő égen ragyogó csodát figyelik, amely, sárga, narancs, piros, rózsaszín színekben pompázik. Nem tud elszakadni ettől a varázstól, szeme mohón szívja magába, mint egy erőt merítve belőle. Még maradna, még elácsorogna itt, de kísérője figyelmezteti menniük kell, dolguk van. Tesz egy bátortalan lépést előre, fél az ismeretlentől, hiszen nem tudja hova tartanak és miért, nyugalmat eröltet magára és folytatja útját. Néhány méter után, egy teraszra érkeznek meg, ahol már várják őket. Többen vannak, mindegyikük hosszú fehér ruhában van és őt figyelik. A háttérben a lemenő nap narancssárga fénye körvonalt rajzol szárnyaik köré, lágy fényével világítva meg azt. Rácsodálkozik a szárnyakra, de nem lepődik meg sőt a sajátján is érezni véli a napfény melegét, simogatását pontosan úgy, ahogy kísérője is érzi a sajátján.

Egy gyönyörű, méz szőke hajú nő vállik ki a többiek közül, arcán mosoly ragyog és szeretettel néz rá kék szemével. Kinyújtja felé egyik kezét és megérínti a vállát. Néhány pillanatig állnak így, amíg teljesen meg nem nyugodott. A többiek és kísérője türelmesen várakoznak és biztatón mosolyognak rá, most már tudja, nincs mitől félnie. A nő megfogja a kezét és a többi Angyal kíséretében, elindulnak egy újabb helyszínre. 

Keskeny úton haladnak, amit felhőfoszlányok borítanak be. Az út végén egy aprócska térre érnek, ahol oszladozni kezdenek a felhők. Megállnak egy hatalmas díszes, fémkapu előtt, ami jöttükre lassan feltárul. Óriási csarnokba lépnek be, a csarnok faragott kő oszlopainak nem látni a tetejüket, belevesznek az ég kékjébe. Középen egy kőkút áll, a nő odavezeti őt és biztatóan rámosolyog, majd egyedül hagyja. Ő megáll a kút fölött és belenéz. A tükröződő vízben két arcot pillant meg, a sajátját és a férfi kísérőjéét, akivel érkezett. Megfordul és meglátja, hogy ott áll mögötte, óvón, védelmezőn figyeli őt, szeme telve szeretettel. Ahogy a szemébe néz melegség járja át szívét, lelkét, minden procikáját. Rámosolyodik, éppen akkor, amikor a nő megint megjelenik és a csarnok végében lévő emelvényhez vezeti, melyen erős fénnyel ragyog valami. Ismét magára hagyja őt, majd pár méterrel mögötte álló Angyalok csatlakozik.

Az emelvényen ragyogó fény ekkor megmozdult és elindult feléje, egy pillanatra megáll előtte, mintha figyelné, vizsgálgatná, aztán körül öleli őt, majd ismét eltávolodik tőle. Ekkor a fény, az Angyalok közül előhívja férfi kísérőjét, aki engedelmeskedve a kérésnek melléje áll, szembefordul vele és megfogja mind két kezét. Egymásra mosolyognak, a fény ragyogása felerősödik és most már mindkettőjüket körülöleli, áldó, melengető szeretetével, békéjével.