Emlékfoszlányok

Gondolom, te is vagy úgy vele, hogy bizonyos illatok, ízek, mondatok felidéznek benned valamit, hogy tudod társítani másik dologhoz. Ott van például Dávid, aki zenéket társít barátaihoz. Igen, akár zene is lehet. Nekem is vannak olyan zenék, amikről eszembe jut valaki, vagy éppen valami esemény, szituáció.

Láttatok már virágzó mandulafát? Én csak egyetlen egyet, ami a Nyékládházi telkünkön állt a faházunk előtt, ezért ha mandulát eszek, vagy mandulaillatott érzek, mindig azok a hétvégék jutnak eszembe, amiket ott töltöttünk. Ha magam elé képzelek egy vonatot, akkor meg a családomat látom magam előtt, ahogyan utazunk éppen Nyékre! Sőt rögtön be is ugrik az a jelenet, amíg addig játszadoztam a gyűrűmmel, amíg le nem ejtettem és a vonat padló résein el nem tűnt örökre. Látom magam előtt, ahogy apum csóválja a fejét, és nem szid le, pedig már előtte háromszor vette fel az elgurult gyűrűt. Szerintem meg is könnyebbült, hogy többé nem kell lehajolnia érte. A kókuszos győri édesről, meg Emese jut eszembe,akivel betegre ettük magunkat a keksszel és megfogadtuk, hogy soha többé, kókuszos győri édes! Persze hogy megszegtük ezt a fogadalmunkat!

Hogy most miért mesélek ilyen dolgokról? Mert tegnap volt egy nagyon durva élményem. Kintről a konyhába lépve megcsapta az orromat egy illat, pontosabban ecet szag és a fazékban fortyogó káposzta illata. Fura hatása lett rám ennek a két szagnak a keveredése. Egyik pillanatról a másikra, egyfajta sötétebb homály borította a konyhát, mintha egy füstszínű fátyolrétegen keresztül látnám. A következő pillanatban pedig már nem is a mi konyhánkban voltam, hanem apai nagyszüleim lakásában, sok évvel ezelőtt. És mindent ugyan úgy láttam! Ugyanott voltak a tárgyak, a paprika füzérek a falon, a szekrényen a befőzött paradicsomlé, láttam azt az érdekes fahéj színű fazekat az asztalon, amire mindig rácsodálkoztam, még az abrosz mintáját is. Láttam az előszoba szőnyeget, a fogason a kabátokat, láttam a nagyszobában nagyapámat, fotelben ülve, orrán szemüveggel újságot olvasva, a TV-t, a TV tetején a naptárat, a virágokat, nagyanyám kézimunkás kosarát a másik fotel mellett... És mindezt fényes nappal, délután 3 órakor, itthon, a konyha közepén állva! Nagyon nehezen tudtam elszakadni ettől a békés képtől, sajnáltam is, hogy sem Térben, sem Időben nem ott vagyok. Legalább egy picikét de jó lett volna kicsinek és gondtalannak lenni!:)