Türelem

Valami ordítana bennem, üvöltve mondaná, ami a száján kifér, követelné a magáét. Nem bírok egy helyben toporogni, ülni ölbe tett kézzel és várni, hogy mozduljanak előrébb a dolgok. Akarom, hogy haladjunk előrébb! Nem majd, MOST! Most akarom... Miért? Miért kellenek az akadályok, miért kell mindenért megküzdeni? Miért van még olyan messze a "jutalom"??? Nekem miért nem hullhat az ölemben? Igaz, nekem soha semmi sem hullott az ölembe, mindenért küzdenem kellett. És még mindig kell, de meddig még? Én menni akarok, haladni előre! Képzeld el, hogy: egy táncosnő vagy, akinek a tánc az élete. Ez a táncosnő a parkett szélén ül törött lábbal. Felcsendül a zene, és a táncosnő vére forrni kezd, ringatja magát a ritmusra, minden porcikája óhajta a mozgást, de nem mehet a táncparkettre, mert a törött lába gátolja ebben. Beleőrülök!!! Jelen pillanatban semmi sem érdekel, semmi sem tud lekötni és nincs is kedvem semmihez, már két napja.

Utálom, hogy a vonatom, most egy kis állomáson rostokol várva a szabadjelzésre. Utálok várni, utálok tétlen lenni... Várok, várok, várok... és közben az idő ólomlábakon vánszorog előre... Ezerszer megkérdezem a kalauzt mikor indulunk már tovább, de ő csak türelemre int. Lerendezi ennyivel: mindent a maga idejében. És akkor nagy szemtelenül, arcán pimasz vigyorral hozzá teszi: ahogy a pók szövi a hálóját! Na ebből a pókból van már annyira nagyon elegem, hogy ha meglátok egyet rámjön a sikítófrász, pedig eddig semmi bajom nem volt velük... Na jó türelem. Fejem Griffem vállára hajtom és megkérem szépen: Drágám mesélj valamit! És mikor mesél, gyorsabban telik az idő és együtt várakozni, sokkal, de sokkal könnyebb, pláne, hogy ugyan arra a vonatra váltottunk jegyet, hisz egy a célunk.

De a türelem... valahogy hadilábon állok most vele, pedig hosszú ideig tartott, még végre megtanultam. És nagyon jól tudom, hogy semmit sem sietetthetek, hiszen semmi sem fog hamarabb eljönni, mint amikor itt az ideje. Na szépen vagyok, egy hülye póktól kell leckét vennem, példát vehetek kitartásáról, percíz türelmes munkájáról, ahogy szép sorjában, lépésről-lépésre halad előre... Próbálok türelmes lenni... még akkor is, ha úgy érzem, nem bírom tovább, még akkor is ha el kell viselnem a moslékot, amit nap mint nap a nyakamba zúdítanak, ha leordítanak, ha fenyegetnek, ha semmibe vesznek és átnéznek rajtam... Türelmes vagyok.