Tudod milyen félelmetes tud lenni az alföldi havas rónaság korán reggel a busz ablakából bámulva? Képzeld el, hogy a frissen esett hóban, a buszod már eleve késve érkezik, és a műszaki állapota sem éppen megfelelő. Képzeld el, hogy valahányszor fékezik a sofőr, a busz megcsúszik. Aztán ilyenkor reggel annyira fáradt és álmos vagy, hogy bealszol a buszon, és csak a motor monoton zaját hallod. Körülötted csönd van, mert ahogyan Te, úgy a többiek is alszanak. Aztán hirtelen arra riadsz fel, hogy a busz lassít... LASSÍT? Becsukott szemmel is tudod, hogy a busznak itt nem kellene még lassítania, hiszen ismered az út minden kannyarulatát, bukkanóit... Kinyitod a szemed és azt látod, hogy kint az árokban egy összetört kocsi roncsai, körülötte rendőrök. a Látvány és az eddig tapasztaltak kisség megijesztenek, de mivel még mindig fáradt vagy, az álmosság győzedelmeskedik fölötted, az egyetlen dolog amit észlelsz a buszod szokatlan rezdülései, de ahhoz is lusta vagy, hogy kinyisd a szemed. Néha felriadsz, kilesel az ablakon és megpillantod a havas végeláthatatlan síkságot. Mikor már sokadjára ez a látvány foogad, eltöprengsz, hogy hova tűntek a lakott területek, a házak az emberek, a szembe jövő forgalom? Csak a végtelen hómező. Agyad ekor társítani kezdi a balesetet, a buszod veszélyes manővereit és az élettelen tájképet és a téged körülölelő csendet és máris az az érzésed támad, hogy halott körülötted minden és Te magad is halott vagy...
Nem egy cseppet sem volt vicces... Komolyan alig vártam, hogy lakott területre érjünk és házakat lássak, hogy megbizonyosodjak rajta, hogy valahol nem a túlvilágon buszozok-e éppen? Tudom, ezt a fáradtság és a kimerültség teszi. Féltem. Nem azért hogy talán meghaltam és nincs tovább, hanem azért mert első gondolatom az volt, ha én most meghaltam, akkor hol van Griffem? Ha élni nem tudok nélküle, akkor halni hogy tudnék? :O
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése