Mostanában egyre többet kirándulok. Van egy-két hely, ahova el tudok biciklizni, persze mind jó kis túrát jelent. Most a Holt-Tiszát választottam, ami eddigi legnagyobb kihívás volt számomra. Miért is? Mert mondjuk tényleg messze van és például Bea nem bírt végig menni biciklivel a traktor kerék álltal összevágott földúton. Végig nyavalyogta az utat, tesóm meg mérgesen rászólt: Fogd már be! Nézd meg Emőkének egy szava sincs, pedig ő fullad is! XD Életemben először éreztem, hogy Zoli büszke rám! Ezért ez az eset mindig eszembe jut, ha erre biciklizek és én is büszke vagyok magamra, hogy ez a túra meg sem kottyan nekem. :D
***
Meseszerű ez a rész, egy kis erdei kunyhót simán el tudok képzelni ide, bár most nem eredeti szépségét mutatja a táj, az árvíz után még nem regenerálódott, jövőre talán ismét csoda szép lesz.
Most ilyen apokaliptikus az egész terület, legalább is az a része, ahova le lehet menni...
Az ár erejétől meghajoltak, a gyönge fiatal fák...
De azért már újra éled a természet...
De a terület nagy része még mndig víz alatt van...
A túl part is víz alatt van még, így a rókámat sem láthattam, pedig szerettem volna megint a szemébe nézni... :)
Kicsit lehangoló volt, még csak leülni sem tudtam sehova...
Tovább bicikliztem a gáton, de sehova sem tudtam lemenni, a régi szokott helyeinkre, a víz bent van a fák között még mindig... Talán majd jövőre...
Itt azért eszembe jutott, hogy Zoli mekkorát esett a bicójával nem is olyan régen...
Indulok haza, kicsit hosszú lesz az út, de sebaj, menni fog ez...
Hamarabb meg kellett állnom mint gondoltam, ugyanis ezen a "hatalmas" lejtőn lefele száguldozva, a kosárban lévő telefonom a rázkódástól szétpergett. XD
Egyébként sokkal meredekebb, mint ahogy a csalóka képen látszik...
Csak szép sorban mindent :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése